BOGYÓ ÉS BABÓCA 6. - CSENGETTYŰK ORSZÁGOS RAJZVERSENY II.

Kedves Óvódavezetők!

Kedves Óvodapedagógusok!

 

Nagy örömünkre szolgál, hogy már több, mint 12.000-en látták a nem oly régen mozikban kerülő Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk című rajzfilmet a mozikban. A film a kiváló kortárs író, Bartos Erika azonos című, népszerű mesekönyve alapján készült. A rajzfilm előzetese ezen a linken tekinthető meg, illetve az országos játszási időpontok itt érhetőek el: https://tinyurl.com/38v43y87

 

Márciusban lezajlott a mozifilmmel kapcsolatos egy hónapon át tartó Rajzverseny. Az óvodák visszajelzései alapján, a nagy sikerre való tekintettel, és mivel sok óvodás csoport lemaradt az eseményről, (pedig szívesen részt vettek volna) ezért a mozifilm készítője, a KEDD Animációs Stúdió még egy rajzversenyt hirdet, Rajzverseny II. címmel, 2024.05.06 – 2024.06.07-ig, óvodás csoportok számára, minimum 10 beküldött rajzzal. A rajzverseny főnyereménye: részvétel a Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk egy mozivetítésén a nyertes óvodás csoport tagjai és kísérői részére, illetve egyéb tárgyi nyeremények.

A fődíj mellett a rajzversenyen résztvevő óvodás csoportok egyéb értékes Bogyó és Babóca játékokat, tárgynyereményeket is nyerhetnek, mint például Csengettyűk memóriakártya, dominó, puzzle stb.

 

Kérjük, hogy a rajzverseny.kedd.net oldalon körültekintően tájékozódjanak a verseny feltételeiről. A képeket május 6-tól, legkésőbb június 7-ig digitális formában várjuk a rajzverseny.kedd.net oldalon található feltöltő linken. A beérkező min. 10 rajzot, a KEDD Facebook oldalára töltjük fel Óvoda/Óvodai csoport albumok alá ahol folyamatosan lehet szavazni az alkotásokra. A főnyereményt a rajzaira legtöbb “kedvelést” kapó óvodás csoport nyeri.

 

A rajzverseny játékszabályzata, adatvédelmi szabályzata, valamint a tárgynyereményekkel és a rajzok beküldésének részleteivel kapcsolatos tudnivalókat az alábbi linken érhetik el: Játékszabályzat és adatvédelmi szabályzat

 

A korábbi rajzversenyek és az óvodákkal évek óta tartó együttműködésünk tapasztalatai alapján összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket. Ezekre a válaszokat az alábbi linken találják: GYIK

 

Természetesen bármilyen további kérdésre készséggel válaszolunk, és minden észrevételt szívesen fogadunk a rajzverseny@kedd.net email címen!

 

A Bogyó és Babóca 6. - Csengettyűk mozifilm is csupa olyan mesét tartalmaz, amely a korosztály tagjai számára ismerős élményekre, kihívásokra, érzésekre épül. A mesékben közös motívumként nagy hangsúlyt kap az együttérzés, a figyelem, a folyamatos törekvés mások kívánságainak, vágyainak teljesítésére. A szereplők számára az jelenti a legnagyobb örömöt, ha egymásnak is örömet tudnak szerezni. Ehhez kapcsolódóan a gyerekektől csak azt kérjük, hogy készítsenek rajzokat Bogyó, Babóca és barátaikról, amikor jót cselekednek. (Például segítenek egymásnak, vagy megajándékozzák egy pajtásukat stb.)

 

 

Az alkotáshoz sok kreativitást, jókedvet kívánunk!

 

 

Üdvözlettel,

 

A KEDD csapata